Nyolc mondat, amit soha ne mondj, gyermeküket elvesztett szülőknek

Nyolc mondat, amit soha ne mondj, gyermeküket elvesztett szülőknek

Azt hiszem nem létezik annál keservesebb, szívet tépőbb érzés, mint amikor egy gyermek sírja felett állunk. Manapság sajnos egyre több szülő éli át a gyász ezen legfájdalmasabb érzését, mi kívülállók pedig zavarban vagyunk. Nem tudjuk mit mondjunk, mit tegyünk, hogy a vérző szülői szívet nem sebezzük még inkább. Én szeretem, és tisztelem gyermekeiket elveszített barátaimat. Őket figyelve, velük beszélve gyűjtöttem össze néhány pontot arról, hogyan viselkedjünk, hogyan beszélgessünk az életről ott, ahol az éppen véget ért!

– Ne hagyd magára! Sokan azt gondolják, a gyász intim pillanataiban el kell határolódnunk a szülőktől. Úgy sem tudnánk mit mondani nekik, úgy sem akarnak beszélni velünk! Ez nem igaz! Ha eddig barátainknak tekintettük őket, most itt az ideje bizonyítani! Kopogj be, öleld meg, érezze, hogy vele, mellette vagy. Vannak pillanatok, amikor minden szó kevés lenne. Nem kell beszélned, hidd el, a jelenléted már segít.

– Ne vesd fel a másik gyerek projektet! Soha! Hidd el, a gyászoló szülők eltemetett gyermekük helyett nem akarnak másikat. Az egyik legostobább, és legfájdalmasabb felvetés, amit csak ebben a pillanatban mondhatunk. Nincs szükségük másikra, újra. A gyermeküket akarják! Mindennél jobban!

– Ne gyere azzal, hogyan fejlődik, beszél, éli világát a saját gyermeked! Ne ecseteld mosolyogva apró botlásait, gyöngyöző nevetését! Ne tedd! Eljön majd a pillanat, amikor a bánatából eszmélő barát önmagától rákérdez, netán látni is szeretné, addig maradj tapintatos, és keress más témát!

– Soha ne mondd meg, hogyan gyászoljon! Ne ajánld fel neki, hogy a padlásra felhordjátok a játékait, vagy dobozba teszitek a rajzait. Felesleges. A gyász egy lelki folyamat, hagyd, hogy ezt ő járja végig, ne akard szabályozni benne, akkor sem, ha meg vagy győződve róla, ezt másként kellene csinálni! Ne feledd, ez kényszerített, és nem szabadon választott érzés!

– Ne akard társasági létbe vonni! Hidd el, a csendes magány, az elmélyülés legfájdalmasabb időszaka ez! Nem akar, nem is fog kiszakadni ebből a spirituális közegből a gyászoló szülő! Értsd meg, hallgatni fog, jobb esetben tombolni, zokogni! Nem szeretne társaságba menni!

– Ne mondd neki, hogy idővel majd jobb lesz! Elképzelhetetlen! Olyan, mintha azt mondanád, idővel, mert úgy sem látod, úgy sem érzed gyermeked jelenlétét, majd kevésbé szereted! Bár biztos vagyok benne, hogy jót akarsz, hagyd az időt.

– Bármennyi idő is telt el a gyermek elvesztése óta, ne kérd a barátaidat, hogy lépjenek túl a fájdalmakon. Ne küldözgess üzenetben sem olyan idézeteket, melyek arról szólnak, hogy engedjék el a múltat, és majd jön egy szebb jövő! Hidd el, csodás múltjuk volt, de rövid! Nem akarják elengedni, mert lelkükben ez felér a megtagadással. Arra pedig Te is képtelen lennél.

– Hidd el az sem segít, ha panasz áradatot indítasz a saját gondjaiddal. Legyen szó influenzáról, hűtlenségről, vagy a szomszéd renitens kutyájáról, semmi nem lehet nagyobb fájdalom, mint amit a barátaid átélni kényszerülnek!

– Ha Te magad nem vagy gyászoló szülő, remélem nem, soha ne mondd, tudom mit érzel. Ne hasonlítsd az érzéseit ahhoz, amikor elveszítetted szüleid, nagyszüleid! Legfőképp pedig ne mondd “ tudom mit érzel, nekem is meghalt a kiscicám”! Könyörgöm! Drága Ismeretlen! Eszednél voltál?

Hidd el, a gyászoló szülőket nem kell vigasztalni! Bár tudjuk, hogy a legjobb szándék vezérel, csak kínos perceket okozol önmagadnak, és szeretteidnek! A szeretet most a hallgatásban, a jelenlétben történjen! Nem kell a “hogy vagy” kérdésekre választ várni, hiszen a válasz csak érezhető, de nem kifejezhető! Barátnak, rokonnak lenni ebben az könyörtelen helyzetben nehéz feladat! De tudd, szükség van Rád!

Ha tetszett, kövess a Facebook oldalon! Várlak szeretettel 

Theodorovits Andrea (Látom az Életed)

https://www.facebook.com/Latom.az.Eleted/